MTV UNPLUGGED
1992

I'll Be There

 

 

Lassan két évvel Mariah színrelépése után nagy szükség volt egy olyan élő fellépésre, amit a lehető legtöbben láthatnak majd, így kapóra jött az akkor nagyon népszerű MTV Unplugged koncertsorozat. Mariahnak is nagyon tetszett az ötlet, mert akusztikus hangszerekre kellett áthangszerelni a dalokat, amiben az Emotions album társproducereként már ő is főszerepet kapott, így a dalok végleges formája is sokkal jobban megfelelt az ízlésének, mint az első albumon. Az előkészületek sok stúdiómunkával jártak, mivel minden dalt újra fel kellett építeni, s közben az MTV részéről érkezett egy kérés, hogy szeretnének egy feldolgozást is, mivel az növelheti a nézettséget. Mariah először vonakodott, mert már csak nagyon kevés idő volt a felvételig, de két nappal előtte kitalálták Trey Lorenz-zel, hogy az I'll Be There-t ennyi idő alatt is össze tudják hozni, mivel mindkettejük kedvenc dalai között szerepelt és a hangjuk is jól összepasszolt, Mariah énekelhette Michael Jackson, Trey pedig Jermaine Jackson szerepét. Mariah külön szerette volna, ha Trey is megmutathatja a magas hangjait, ami miatt egykor ő is felfigyelt rá, az 1990-es promóciós mini-turnéján - ahol amerikai nagyvárosokban különböző lemezcégek képviselői előtt énekelt még az első album kiadása előtt - kezdődött az a nagyszerű barátság kettejük között, amit olyan jó látni minden egyes koncerten a mai napig. Mariah ragaszkodott ahhoz, hogy ő háttérben maradjon, amikor Trey a legmagasabb részt énekli, úgy érezte, mindenkinek hallani kell a háttérénekes barátja kivételes tehetségét. Ez óriási nagylelkűség volt tőle, nem valószínű, hogy sokan megtették volna a helyében, s a dal nagy sikere odáig vezetett, hogy Trey saját albumot készíthetett (amire két dalt Mariahval és Afanasieff-fel írt, s ezen kívül Mariah még négy dal produceri munkálataiban vett részt). A koncert felvételén még fogalmuk sem volt, hogy a dal egyáltalán kiadásra kerül, nemhogy egész életükben minden egyes koncerten eléneklik majd. A Sony sem tervezte, de olyan sokan telefonáltak az MTV-be, hogy adják le a koncertet újra és újra, hogy megragadták a lehetőséget és nemcsak az I'll Be There-t, hanem a teljes koncertet kiadták lemezen és videókazettán is. Emiatt viszont háttérbe került az Emotions album további promóciója, így az And You Don't Remember is, amit eredetileg negyedik kislemeznek terveztek. Az album bevételének egy részét Mariah jótékony célra adományozta.

 

I'll Be There (live)

 

Teljes koncert: