Mariah Carey

25 millió eladott példánnyal a Daydream újra hatalmas sikert aratott, az USÁ-ban ráadásul többet adtak el belőle, mint a Music Box-ból, míg a világon 7 millióval kevesebbet, azaz már látszott, az R&B felé fordulással járó komplexebb hangzás Amerikán kívül már nem tetszett olyan sok embernek, mint a könnyebben emészthető popdalok. A Tommytól való elköltözéssel Mariah azt is eldöntötte, a következő album végre olyan lesz, amilyennek ő akarja, senkinek nem hagy beleszólást se a dalok jellegébe, se abba, kivel és hogyan akar dolgozni. A Sony is kénytelen volt visszafogni magát, mert nemcsak százmilliókat kerestek már rajta, hanem a legígéretesebb művészük is volt, s miután válni készült Mottolától, nem akartak még nagyobb botrányt, nekik is érdekük volt, hogy viszonylag gördülékenyen folytatódjon a munka. Mariah ezen kívül még négy albummal tartozott a Sonynak, így nem volt más választása, mint megtanulni együtt élni az új helyzettel, bízva abban, Tommy nem áll majd az útjába, de sajnos ez hiú reménynek bizonyult, az album kiadása után jött a feketeleves.

A legnagyobb gondja egyelőre az volt, hogy a cégen belül mindenütt Tommy emberei és személyes barátai vették körül, velük állt szerződésben (menedzserek, jogi és pénzügyi tanácsadók, asszisztensek, testőrök stb.), így igyekezett ezeket minél előbb felbontani, de közben neki is el kellett merülni a szakma üzleti útvesztőiben, ami egy kicsit sem volt ínyére, de muszáj volt, ha mindig tudni akarta, mit ír alá. Úgy érezte, amennyire lehet, titokban kell tartania, pontosan mikor mit csinál, nehogy Tommy akadályozó lépéseket tegyen, mert tudta, mire képes, még ha az interjúkban nagyon diplomatikusan egy rossz szót sem mondott róla, inkább kifejezte reményét, továbbra is bízik a kettejük munkakapcsolatában, mennyire tiszteli Tommy szakmai tudását, hozzáértését és mindig is hálás lesz azért, amit tett érte a karrierje elején. Damizza könyvéből viszont tudjuk, Tommy igyekezett mindenkit lefizetni, akit csak lehetett, hogy mindig tudja, Mariah éppen mit csinál, de attól sem riadt vissza, hogy pénzzel tartson távol Mariahtól olyan embereket, akikkel nem akarta, hogy akár baráti, akár munkakapcsolatban legyen. Mariah igazi barátként tekintett Afanasieffre, akinek viszont Tommy volt a munkaadója, így tőle is elvárta, hogy hírekkel szolgáljon Mariahról, s Walter sajnos nem volt olyan bátor, hogy ellenszegüljön a főnökének, inkább a biztonságot választotta az igaz barátság helyett. Egy idő után erre Mariah is rájött, többször is volt nézeteltérésük a dalok hangszerelése miatt, mivel Mariah meg akart szabadulni a popos hangzástól és a balladák kiszámíthatóságától, de volt egy ordítós veszekedésük is Tommy miatt, ami után már sosem állt helyre köztük az igazi barátság. Mariah úgy érezte, Walter elárulta, ezért a Butterfly album után már sosem dolgoztak együtt (a Lead The Way még '97-ben készült, Mariah már ekkor a tervezett filmjére tartogatta).

A '97-es Molly Meldrum interjúban https://www.youtube.com/watch?v=-o-uaPAMToU Mariah részletesen mesélt minden dalról, hogyan és kikkel dolgozott az albumon, s miért vonzódik annyira a hip-hophoz és a raphez: a válasz a gyerekkora. Sokan azt hiszik róla, ő egy igazi Hamupikőke, mert tényleg mesébe illő a története, de a gyerekkoráról semmit sem tudnak, milyen nehéz volt, mennyi mindent látott, amit nem kellett volna, nagyrészt a származása miatt. Erről mai napig csak részleteket tudunk, egyszer azt mondta, valamikor majd meg kellene írnia, de mindent meg fog tenni, hogy az ő gyerekeinek ne kelljen hasonlókat átélnie. Viszont pont ez az, amiért olyan valósnak érzi a hip-hop műfajt: a rapperek nem egy álomvilágból jönnek, hanem az utcák kemény világából, ezt teszik bele a zenéjükbe is, s ő is szeretné, ha az emberek a valós énjét látnák, nemcsak egy porcelánbaba dalospacsirtát. Csupa R&B, urban és hip-hop rádióadót hallgatott, kívülről fújta a rap szövegeket is, s most végre eljött az idő, hogy a kedvenceivel akár együtt is dolgozhasson, ezért is lett olyan sokszínű ez az album. Nem megőrült és bevadult, ahogy sokan hitték, csak végre önmaga lehetett, amit Tommy eddig mindenáron igyekezett elnyomni benne, hogy minél többen találják szimpatikusnak és vegyék meg az aranytorkú énekesnő lemezeit. De nem élhet valaki örökké álomvilágban, a valóságot egy idő után úgysem lehet letagadni.

Az albumait a balladák megírásával szokta kezdeni, csak később tér át a gyorsabb tempójú dalokra, mert azok külön ráhangolódást igényelnek. Már a '93-as NBC koncert felvételének estéjén a kádban ülve és a holdat figyelve kezdte el írni a Close My Eyes-t, de azóta sem fejezte be, mivel Tommy nem akarta, hogy olyan személyes jellegű dalokat írjon, ami nem illik az imidzsébe, kívülről azt kellett mutatni, milyen tökéletes Mariah és a közös életük, így csak most jutott odáig, hogy végre ezt is befejezhesse. A szöveget úgy írta meg, hogy egyszerre legyen leleplező és titokzatos, valamit sejtsenek az emberek a nehéz gyerekkoráról, de a saját életükre is ki tudják vetíteni, s ugyanígy járt el az Outside-dal is, arra gondolt, neki milyen nagy segítség volt, amikor olyan dalokat hallott a rádióban, amelyek segítettek feldolgozni a problémáit. A Fourth of July-ban az Underneath The Stars hangulatát folytatta, mivel az előző albumán ez volt a kedvenc dala és szeretett volna valami hasonlót. A Whenever You Call volt az album hagyományosabb balladája, amin sokat vitatkoztak Walterral, mert ő nagyzenekari hangszerelést akart, hogy igazán hatásos legyen, míg Mariah határozottan vissza akart venni a balladák csillogásából, hogy azok ne a hosszú, kitartott hangokról szóljanak, hanem a hallgató lelkét érintsék meg, a szövegek is sokkal személyesebbek és árnyaltabbak lettek, Mariah sérülékeny lelkét mutatták meg, amit a dallamvilág is hűen követett. Végre azt érezte, a dalain keresztül az emberek őt is sokkal jobban megérthetik, nemcsak az aranytorkú lányt fogják látni a mikrofon mögött, hanem az embert, aki ugyanolyan problémákkal küzd és ugyanúgy vannak hibái, mint bárki másnak. S nem rejtegetni akarja ezeket, hanem zenébe foglalni, mert ha őszintén beszél róluk, az nemcsak neki jelent megkönnyebbülést, hanem a hallgatónak is segítségére lehet, ebben látja a zene értelmét, nem pusztán esztétikai élményt akar nyújtani és csak a hangjával mélységekbe és magasságokba repíteni.

Eddigi élete legjobb, legkifejezőbb balladájának a Butterfly-t tartja, ami eredetileg house stílusban készült David Morales-szel, csak közben rájött, a mondanivalója miatt balladává is át kell írnia, mivel nemcsak az album üzenetét, hanem az életcélját is ez fejezte ki a legjobban: kitárt szárnyakkal repülni a fény felé, bátran és szabadon, élve az élet adta lehetőségekkel, anélkül hogy bárki vagy bármi korlátozná. Amíg Tommy ezt nem érti meg, nincs esélyük a közös boldogságra, a szerelem önmagában nem elég. A My All-t a latin hangulata és a két bámulatosan jól sikerült remixe miatt is nagyon szereti, a Babydoll-t a Missy Elliottal való közös munka miatt, aki éppen másnapos volt egy előző esti parti miatt, amikor egy hotelszobában nekiálltak megírni a dalt. A refrént Mariah már készen hozta, a dal első része viszont Missy ötlete volt, de Mariahnak egyedül kellett befejezni, ugyanis Missy bealudt, mégis nagyon elégedett volt az eredménnyel, mivel egy teljesen új, de nagyon is emberi oldalát mutathatta meg. Feldolgozásként a kedvenc Prince dalát, a The Beautiful Ones-t választotta és örült, hogy meghívhatta hozzá a Dru Hill-t, nem kellett lefutni Tommyval a szokásos köröket, mint előtte a Boyz II Men-nel.

A gyorsabb tempójú dalok közül a The Roof volt a nagy kedvence, aminek az alapját Mobb Deep "Shook Ones" c. dalából vette, s a tiszteletét úgy is kifejezte, hogy a remixhez magát Mobb Deep-et is meghívta rappelni. Hasonlóképp járt el a Breakdown esetében is, annyira tetszett neki a Bone Thugs-N-Harmony munkája, hogy őket is meghívta vendégszerepelni a stílusuk által inspirált dalhoz. Sőt, ezekhez a dalokhoz még úgy is klipet forgatott, hogy a Sony nem volt hajlandó az USÁ-ban kislemezen kiadni, így a listákra sem kerülhettek fel, amibe Mariah majd belehalt, annyira szerette volna, hogy ezek a dalok is megkapják a kellő figyelmet: https://www.youtube.com/watch?v=d4tHYxYRPws&feature=youtu.be&t=59m27s . Ez volt a "jutalma" a lázadásért, pedig az akkori amerikai piacon ezek a dalok nagyon is jó eséllyel indultak volna, ráadásul Mariah olyan népszerűségnek örvendett, hogy nem feltétlenül kommersz dallal is labdába tudott volna rúgni. A különböző kontinenseken itt-ott ugyan hozzá lehetett jutni a Butterfly, The Roof és Breakdown maxi CD-khez és Mariah igyekezett minél több interjút is adni a klipek mellé, viszont jól szervezett lemezcéges promó hiányában az összevissza feltűnő kislemezek nem tudtak előkelőbb helyre jutni a nemzetközi listákon. Ráadásul Amerikához képest itt eleve kisebb eséllyel indultak, ahogy a Daydream eladási adatai is mutatták, mivel Európában mindig is a popdalokra volt nagyobb igény, nem a soul/R&B és hip-hop kombinációkra. Amilyen jól tudta Mottola a tuti siker receptjét, olyan jól tudta manipulálni is a kívánt eredmény érdekében, most még a profitnál is fontosabb volt neki, hogy Mariahnak esélye se legyen megközelíteni az előző albumok sikerét, így majd újra kénytelen lesz a lemezcég utasításait követni.

Összesen két listaképes amerikai kislemez jött ki az albumról, a Honey rögtön az első helyen debütált, ahogy maga az album is, majd 7 kemény hónap múlva a My All a második helyen, s mindkét dal #1 tudott lenni legalább egy hétre még úgy is, hogy a lemezcég nem állt a dalok mögött. Mottola ezzel akarta bizonyítani, ha Mariah nem a szabályok szerint játszik, ne várja el a munkája megfelelő támogatását se. Főleg úgy, hogy rögtön az első kislemez klipjében úgy tűnik, mintha belőle űzne gúnyt s mindennek az ellenkezőjét csinálja, mint amit várt tőle az eddigi karrierje során. Mariah egyszerre volt boldog és kétségbeesett, elkészíthette ugyan élete eddigi legjobb albumát, amire rettenetesen büszke volt, végre úgy öltözködhetett, ahogy akart, már a klipjeivel is elégedett volt, Tommy viszont arra használta a hatalmát, hogy ha már a művészetének nem tud gátat szabni, a karrierjét gáncsolja, ahol csak lehet, mindezt azért, mert Mariahnak volt bátorsága elhagyni és a saját útját járni.

A klipek nagyon népszerűek voltak az amerikai zenecsatornákon, az albumot még a kritikusok is szerették, mindenki tátotta a száját az új, szexi Honey-Mariah-n, s végre érthetővé vált a Looking In is, miért szenvedhetett olyan sokat s miért volt olyan szomorú a szeme a Daydream interjúk alatt, holott sikert sikerre halmozott. Még lehetett volna akár két #1-ja is, ha nem hátrál ki mögüle a lemezcég, de ha újra nagy sikert ért volna el, akkor magát hatalmazta volna fel az új irány folytatására, amit Mottola mindenképpen igyekezett megakadályozni, gentleman helyett sebzett vadkanként viselkedett, főleg miután megtudta, Mariah Derek Jeterrel, a híres baseball játékossal kezdett el randevúzni. A kapcsolat sajnos nem tartott soká, Derek nem bírta elviselni a médiafigyelmet, mivel a pletykalapok folyamatosan Mariahról cikkeztek, elég volt, ha valamilyen partin lefényképezték valakivel, máris ezrével dőltek a cikkek, a bevadult Mariah éppen kivel hetyeg. Még a saját fodrászával is hírbe hozták, aki a Honey forgatása alatt megigazította a medencében a vizes haját, s bár ezen épp csak nevetni tudott, a sok rosszindulatú pletyka mégis nagyon megviselte, eddig ennyire vad dolgokat sosem írtak róla.

1998 januárjában indult a Butterfly Tour 5 ázsiai, 6 ausztrál és egy hawaii koncerttel, a 4 tokyoi koncertre a 200 ezer jegy mindössze egy óra alatt kelt el, amivel még a Daydream idején felállított rekordját is megdöntötte, Japánban valóságos Mariah mánia tombolt. A turné azért nem folytatódott, mert Mariah már filmszerepekre készült és színészórákat vett, úgy volt, hogy a Double-O-Soul c. James Bond akciókomédiában szerepel Chris Tucker partnereként https://www.youtube.com/watch?v=1dJ4l3ue3RY , de valamiért lefújták az egész projektet, pedig ez igazán testhezálló szerep lett volna neki, mintha csak a Honey videó folytatódott volna. Már évek óta bombázták filmajánlatokkal, de Tommy nem engedte, Mariah sokszor csak utólag szerzett tudomást a felkínált szerepekről. A különválás után vett színészórák terápiaként hatottak rá, a helyzetgyakorlatok közben gyakran elsírta magát, olyan sok rossz emlék és elfojtott feszültség tört elő belőle. Már ekkor voltak tervei egy saját filmre, amihez majd ő írja a zenét, először a hetvenes években játszódott volna, amit később a nyolcvanas évekre változtattak, de nagyon nehezen haladt a project, folyamatos volt a halasztgatás, s a lemezcéggel való konfliktus sem használt a dolognak, valahogy minden a levegőben lógott, Mariah sem tudta, mikor mi lesz a következő lépés. Az eddig hibátlanul felépített karrier zavarossá vált, s Tommy sem fújt visszavonulót, tovább folytatódtak a mesterkedései, a válás hivatalos kimondása után pedig már semmi sem volt, ami visszatartotta volna, így a helyzet egyre inkább eldurvult.

Klipek: A Honey szinte teljes egészében Mariah koncepciója, azért hívta Paul Huntert, hogy ne nehezedjen rá a teljes felelősség és stressz, ami egy klipforgatással jár (pl. Fantasy). A Honey remix már közös Mariah-Paul Hunter rendezés, a helikopteres jelenetet is Mariah csinálta végig, nem kért kaszkadőrt, kifejezetten élvezi az ilyen kihívásokat. A Butterfly-t közösen rendezte Daniel Pearl-lel, a koncepció itt is az övé volt, a dalszöveg diktált: "Wild horses run unbridled or their spirits die", a szögesdrótos jelenetet álmodta egyszer, ezért akarta feltétlenül beletenni. A The Roof-ot és a Breakdown-t azzal a Diane Martellel rendezte, akivel a Dreamlovert is készítette, s olyan jól ment a közös munka, hogy a My All (Stay A While) remixére is újra összejöttek, az eredmény mindig magáért beszélt. Közösen ötleteltek és Mariah nagyon élvezte, hogy csupa meglepő dolgot művelhetett benne, nem kellett többé annak a szende kislánynak lennie, akit Tommy akart belőle csinálni, végre bontogathatta nemcsak pillangó-, hanem színész-szárnyait is és jóképű fiatalemberek is kerülhettek a klipekbe, amit Tommy féltékenysége miatt eddig nem tehetett meg. A My All-t szinte teljes egészében Herb Rittsre bízta, s nem is csalódott, mindenben megfelelt az ízlésének. Még a Babydollt is szerette volna kiadni és hozzá klipet forgatni, de Tommy ezt végképp nem engedte, addigra már valószínűleg teljesen kikészült a szexi klipektől, de sajnos Mariah is, a '98-as interjúiban már lerítt róla a kiábrándultság, düh és csalódottság, amit az album hiányos promóciója és Tommy bosszúja miatt érzett. A jövő ijesztőnek és reménytelennek tűnt, de hamarosan jött egy új szerelem, ez segítette át ezen a rendkívül nehéz időszakon, a baj csak az volt, hogy Mottola ettől még inkább bedurvult, de erről majd az illető albumoknál. Dráma volt bőven...

Egy remek interjú '97-ből, az egyetlen, ahol megemlíti, tényleg volt egy nagy veszekedésük Afanasieff-fel egy személyes dolog miatt, amibe inkább nem szeretne belemenni, de olyasmi, mint amikor az ember elmond valamit bizalmasan a barátjának, aki azt továbbadja másnak (9:00). S nagyon felkapja a vizet, amikor a riporternő úgy hozza szóba Afanasieffet, mint aki "responsible for your signature ballads" (6:28), mivel ő tudja a legjobban, ki mivel járul hozzá egy-egy dalhoz. Elismeri Walter tehetségét és munkáját, de a dalok alapötlete az övé, nem Walter írja neki, mint ahogy sokan gondolják, s addig dolgoznak egy-egy dalon, amíg eljutnak oda, amit Mariah elképzelt. Puff Daddy viszont elmondja, Mariah már kész dalötletekkel érkezik a stúdióba, pontosan tudja, milyen hangzást akar, a többi producer szinte csak társaságnak kell neki, mert akár maga is meg tudná csinálni, hamarosan már a dobgépet is magának fogja beállítani. A zeneipar legkeményebben dolgozó nőjének titulálja, s ez így is van: https://youtu.be/eANFQr9jcOU?t=15m57s

Honey